Downloads
Category: interjúLanguage: Hungarian
A nyugat-európainál kisebb visszaesésre, de lassabb helyreállásra számít itthon Csaba László akadémikus, aki szerint az álláskeresési járadékot a jelenlegi 3 hónapról 9 hónapra fel lehetne emelni. Az uniós mentőcsomaggal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nem látja a 750 milliárd euró forrását, közös adósságvállalásra sem volt még példa, de egy csomagra mindenképp szükség van, "mert a 24. órában vagyunk".
Category: interjúLanguage: Hungarian
A kormányzat egymás utáni gazdaságvédelmi akcióterveivel az a fő gond, hogy soha nem derül ki, mennyire voltak eredményesek, mert utókalkuláció nem készül. Így azt sem lehet megtudni, hogy hol voltak elhibázottak az elképzelések – mondja Csaba László közgazdász akadémikus.
Category: interjúLanguage: Hungarian
A koronavírus-válság következtében futótűzként terjed majd az elégedetlenség, mert hatalmas lesz a gazdasági és társadalmi megrázkódtatás a zsugorodó gazdaság és a növekvő munkanélküliség miatt. Hibás döntés volt – és száz évvel ezelőtti gondolkodásra utal –, hogy a kormány határidő nélküli felhatalmazást kért a parlamenttől, mert így nem lesz majd kire mutogatni a bajok miatt, Orbán Viktornak egyedül kell vállalnia a felelősséget. Erről is beszélt Csaba László közgazdász, akadémikus a Magyar Hangnak.
Category: interjúLanguage: Hungarian
Kisvállalkozások ezrei mennek csődbe már ezekben a napokban. Az Audi nyilván talpra áll, a kormányzat is pénzénél (adóbevételeinél) marad, a válság következményei a biztonsági tartalékok és megtakarítások
nélküli, hónapról hónapra élő mikrovállalkozásokat sújtják. Csaba László, a Corvinus és a CEU professzora nemrég arrról beszélt (A válság árnyékában, 168 Óra, 7. szám), a világ pénzpiacain hamarosan megrázkódtatások várhatók. Hogy miként, mikor, milyen apropóból, februárban még nem tudhattuk. Ma persze több mindent látunk. Mi az, ami már akkor sejthető volt, s mi okozott meglepetést?
Category: interjúLanguage: Hungarian
Válság jön, válság közeledik – suttogják pénzügyi guruk. A túlfűtött állapotban lévő világgazdaságban lassan letelik a bűvös tizenkét, válság nélküli év, közeledik az elszámolások kora. A pénzügyi kormányzat elővigyázatossági csomagokat szerkeszt. Mindenkinek van három jó ötlete. A jegybank elnöke új aranykorról álmodik. Kiállja-e a szavatossági próbát a tíz éven át pénzesőben fürdő Orbán-kormány? Csaba Lászlót, a CEU és a Corvinus egyetem professzorát kérdeztük.
Category: interjúLanguage: Hungarian
A 2008-as válság után csaknem tíz évet kellett várnunk arra, hogy a magyar gazdaság újra elérje a 2006-2007-es szintet. Ennyi idő alatt Románia csaknem felzárkózott hozzánk, amire nem volt példa korábban - mondta lapunknak Csaba László közgazdász, aki szerint az állami lakástámogatásokat nem ebben a formában kellett volna adni, mert ez csak folytatása a reformszocialista rendszernek, miszerint mindenkinek az a vagyon, amit meg tud fogni.
Category: interjúLanguage: Hungarian
A Közép-európai Egyetem (CEU) Határtalan tudás című sorozatának november 4-i előadásai a gazdasági válságok természetével, működési mechanizmusával, előzményeivel, következményeivel és gazdasági hasznával foglalkoznak. A rendezvény fő előadója Csaba László akadémikus, a CEU közgazdász professzora, akit a Qubit arról kérdezett, hogyan hat kölcsönösen egymásra gazdaság és politika, mikor jön és milyen következményekkel járhat a következő nagyobb gazdasági válság. A Qubit a Határtalan tudás médiapartnere.
Category: interjúLanguage: Hungarian
Az önkormányzati választásokon nem várható ellenzéki áttörés, utána viszont van esély arra, hogy a szigorodó gazdasági és uniós környezet hatására veszít népszerűségéből a jelenlegi hatalom. Ha sikerül a Fideszből kiábrándult polgárságnak hihető alternatívát nyújtani, s egységesen fellépni az ellenzéknek, akkor 2022-ben van esély a kormányváltásra. Ideje lenne, mert nyugaton mostanra egyre jobban azonosítják az országot az Orbán-rendszerrel – nyilatkozta a Magyar Hangnak Csaba László közgazdász professzor, akadémikus.
Category: interjúLanguage: Hungarian
Háromszorosan is a bőrén érzi a kormányzati nyomásgyakorlást Csaba László: oktat az elüldözött CEU-n és az önfinanszírozóvá tett Corvinuson, valamint akadémikusként tanúja az MTA megalázásának is.
Category: interjúLanguage: Hungarian
Semmi meglepő nincs a hírben, hiszen már egy évvel ezelőtt kinyilvánította a kormány, illetve Palkovics László miniszter, hogy az MTA kutatóintézetei jobb helyen vannak az Akadémián kívül. A miniszter úr sokszor nyilatkozott a témában, hogy át kívánja venni és szervezni az intézményeket, általam nem ismert szempontok alapján – nyilatkozta a Magyar Hangnak Csaba László, akadémikus annak kapcsán, hogy augusztus elsejével a kormány elveheti az intézményhálózatot a Magyar Tudományos Akadémiától.
Category: interjúLanguage: Hungarian
„Az uniós források pörgetik a magyar gazdaságot? Mit pörget a négyes metró, s mit pörget a területalapú támogatás, főleg, ha parlagoltatásra fizetik?” – kérdezi interjúnkban a CEU egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Orbán Viktor korábbi tanácsadója.
Category: interjúLanguage: Hungarian
Egyre inkább kívülről a meg nem ismerhető, informális döntéshozatal uralja a magyar gazdaságpolitikát: rengeteg ügy csúszik a legfelsőbb szintre, ahol központosítva, személy- és akaratelven születnek meg a legfontosabb döntések. Ez erősen hasonlít arra, ahogyan a hetvenes években mentek a dolgok, amikor a valóban fontos dolgokat sosem akarták kimondani vagy leírni.
Category: interjúLanguage: Hungarian
Egyre gyanakvóbb szemmel néznek külföldön hazánkra azt követően, hogy harmadszor is felhatalmazást kapott a kormányzásra az illiberális államot építő pártkoalíció. Egyetlen mutatóban sem tudunk kitűnni a régió országai közül, mert alacsony a termelékenység, gyenge a versenyképesség. A növekedés lassulása várható, mert el sem kezdtük a tudás alapú társadalom építését – nyilatkozta a Magyar Hangnak Csaba László közgazdász, akadémikus.
Category: interjúLanguage: Hungarian
Több ezermilliárdnyi euró ömlene Magyarországra, ha a kormány nem a „migránsozással”foglalkozna, hanem az európai pénzpiac hazai hálózatának kiépítésén fáradozna. Érdekeinket ugyanis nem a Brüsszel ellen folytatott háborúskodás szolgálja, hanem az, ha részesei lennénk az európai tőkepiac és bankunió létrehozásának, ami végre komoly esélyt teremtene a gyors felzárkózásra – állítja Csaba László, a CEU és a Corvinus Egyetem professzora. A közgazdász legújabb könyvében (Gazdaság – válság – világ) arra keresi a választ, hogy az elmúlt években a rendszerváltoztató országok közül egyesek miért tudtak, mások viszont – köztük Magyarország – miért képtelenek felzárkózni a Nyugathoz, s miért maradunk el a szomszédos országoktól is.Csaba László, az Orbán-kormány egykori tanácsadója először lapunknak nyilatkozik korábbi szerepéről. Mint mondja: „hinni akartuk, hogy csak jobb lehet, miközben már rosszabb volt.”
Category: interjúLanguage: Hungarian
Alapvetően külső tényezők, az EKB laza monetáris politikája és az alacsony olajár teremtette meg az idei évben a magyar gazdaság sikereinek egyik alapját. Ez az év egyedi és megismételhetetlen volt, ennek azonban vége, lassulni fog a magyar növekedés– nyilatkozta a Növekedés.hu-nak Csaba László, közgazdász, egyetemi tanár, akadémikus.
Category: interjúLanguage: Hungarian
Az elmúlt harminc év gazdaságtörténetének legfontosabb hozadéka, hogy Magyarország hátrahagyta a szocialista örökséget, kijutott egy összeomló rendszerből, és visszakerült az emberi fejlődés főirányába, az európai kulturális, gazdasági, katonai közösségbe. Az igazi csoda a rendszerváltozáskor és az uniós csatlakozáskor is elmaradt ugyan, de Csaba László, a CEU professzora szerint nemcsak a vágyainkban, hanem a lehetőségeinkben is benne van, hogy jobbak legyünk annál, amilyenek vagyunk. Mindez csak azért nem következik be, mert a döntéseinkkel korlátozzuk a saját mozgásterünket. A közgazdásszal legújabb könyve, az Éghajlat kiadó gondozásában megjelent Válság – Gazdaság – Világ kapcsán beszélgettünk.