Könyvek

Az összeomlás forgatókönyvei

Ez a könyv az 1988-1993 közti időszak tapasztalatainak és tanulságainak összegzésével a rendszerváltozás közgazdasági-elméleti szintű általánosítására és értelmezésére tesz kísérletet. Fő hangsúlya értelemszerűen a szovjet birodalom romjain végbemenő átalakulásnak a világ más fejlődő/feltörekvő piaci térségeiben megfigyelt stabilizációs, liberalizációs és intézményépítő törekvéseitől való eltérések fölvázolása, a közép- és a kelet-európai sajátosságok kimutatása. Ebben a kísérletben a korabeli nemzetközi irodalom főáramával szemben, azzal polemizálva, a folyamat történeti egyediségén van a hangsúly. Részletesen bemutatásra kerül az, miért nem lehetett pusztán a közgazdasági egyenreceptek alkalmazásával helyes diagnózist és terápiát kialakítani. A fő következtetés az, hogy a rendszerváltozás ugyan nem érvényteleníti az általános közgazdaságtant, de az elméleti összefüggések a korszakban szokásosnál körültekintőbb alkalmazást igényelnek, továbbá hogy az intézmények szerepe a hosszabb távú teljesítmények kialakításában meghatározó/a túlhangsúlyozott makropolitika pedig inkább rövid távon jelentős/.

A kötet első két része az átalakulás sajátos közegével, a szovjet birodalommal és annak örökségével foglalkozik. Bemutatja, hogy a válságszülte átalakulásban nem érdemes optimális megoldásokat keresni, a spontaneitás jórészt adva volt. A mikroökonómia törvényei viszont/még/ nem érvényesülhettek. E rész kiemelkedő újdonsága a hosszú távú intézményépítés és az azonnal szükséges stabilizáció szempontjai közti feszültség kibontása, ami azóta is több átalakulásban megfigyelhető volt.

A harmadik rész a rendszerváltozás közgazdaság-elméleti és gazdaságpolitikai kérdéseivel foglalkozik, bemutatja az elméletben perdöntő optimalitási szempont alkalmazhatatlanságát. Meghatározó erővel vetődik föl az intézmények minőségének, vagyis tipikusan nem mérhető, de meghatározó jellemzőinek kérdése. Ez mind a társadalmi elfogadottság, mind a gazdasági eredményesség szempontjából perdöntő. A privatizálás szükséges, de nem elégséges föltétel, az állami szabályozás és a bankrendszer reformja meghatározó a folyamat eredményessége szempontjából.

A negyedik rész két ellentétes példán vizsgálja az általánosabb érvényű meglátások érvényét. A magyar „fokozatosságot" az orosz „sokkterápiával" szembeállítva bemutatásra kerül az, hogy a valós gazdasági intézkedések, nem a hangosan hírdetett politikai jelszavak a perdöntőek. Magyarországon intézményi sokkterápia, Oroszországban az állam újraalapításával egybekötött válságkezelés dominált, ez pedig előre vetítette a két ország tartósan eltérő pályájú fejlődését.

Az ötödik rész az egyre inkább fixponttá váló EU, valamint a tartósan nem-EU pályára álló orosz-ukrán fejlődés nemzetközi keretei közé helyezi a közép-európai átalakulást.

Végül a hatodik rész – a tanulságokat összegezve – kiemeli azt, hogy a rendszerváltozás egyedi, egyszeri történelmi szakasza sem tart örökké. Annak lezárultával a standard gazdaságpolitikai eszköztár, a nemzetközi gazdaságpolitikai vitákban kikristályosodott szempontok és megoldások szerepe egyre erősebb lesz. Például privatizálásra és deregulálásra, vagy a stabil pénz megteremtésére egy idő után nem kell sok energiát fordítani, ezzel szemben a gazdaságpolitika szavahihetősége, a szabályozás átláthatósága, az államháztartás kiegyensúlyozottsága, valamint a nemzetközi intézményekbe történő szerves integráció teljesítményformáló tényező marad.