Downloads
center-right dailyCategory: interjúLanguage: Hungarian
Magyarországon sosem volt szükség sokkterápiára. Amikor ezt alkalmaz-ni próbálták – előbb Bokros Lajos, majd Gyurcsány Ferenc –, e törekvések elakadtak a társadalmi ellenálláson – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Csaba László akadémikus, egyetemi tanár. Hangsúlyozta, hogy hazánk nemcsak megőrizte fizetőképességét, hanem számos sorstársától – köztük euróövezeti tagoktól – eltérően sosem szorult ki a pénzpiaci finanszírozásból. Ugyanakkor fontos szerepet játszott a külföldi működő tőke a gazdasági versenyképesség javításában.
center-right dailyCategory: cikkLanguage: Hungarian
Véglegesítette tegnapi ülésén az Országgyűlés a jövő évi költségvetés fő számait. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke szerint teljesíthető a kormány 2014-es 2,9 százalékos GDP-arányos hiány- és két százalékos növekedési célja, és reális lehet az adósságmutató tervezett javulása is.
center-right dailyCategory: interjúLanguage: Hungarian
Hosszabb távon aligha lesz elkerülhető a szigorítás a globális jegybankoknál, hiszen a világpiacon ma sem múlt el a bizalmi válság. Másfelől ha pénzbőség van, Magyarország külső finanszírozása könnyebben megoldható – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Csaba László közgazdászprofesszor. Az akadémikus a rezsiharc kapcsán kitért arra is, hogy a hatóságilag szabályozott árak körében az uniónak nincs hatásköre. Az egyetemi tanár a banki kínálat koncentrálódását és kevesebb pénzintézet működését várja a közeljövőben.
Category: interjúLanguage: Hungarian
A gazdasági válságokat nem lehet elkerülni, a katolikus tanítás szerint nem több, hanem kevesebb állami beavatkozásra lenne szükség – mondta a Kurírnak Csaba László közgazdász, aki rámutat, hogy sajnos az egyház társadalmi tanítása nem jelenik meg a tudományos köztudatban. A professzor részt vesz a Katolikus Társadalmi Napok egyik kerekasztal-beszélgetésén, ez alkalomból kérdeztük.
center-right dailyCategory: interjúLanguage: Hungarian
Csaba László szerint az elmúlt három év áldozatainak értelme kérdőjeleződne meg, ha bárki is a könnyebb utat választaná.
center-right dailyCategory: interjúLanguage: Hungarian
„Az Európai Bizottsággal sok éve rossz a viszonya a kormánynak. Ennek tudom be azt, hogy a kézenfekvő eredményeket sem ismerik el” – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Csaba László, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja az Európai Bizottság legutóbbi pénzügyi jelentése kapcsán, amelyben az EU a kulcsszintnél magasabb magyar költségvetési hiányt jósolt. A közgazdász szerint eközben az sem vitatható, hogy „2014-re csak nagyon vázlatos módon mutattuk be, miként leszünk három százalék alatt”. A szakember szerint a legnagyobb gondot az jelenti, nem tudni, hogyan lesz itt gazdasági növekedés, s mi annak a forrása.
Category: interjúLanguage: Hungarian
Category: könyvfejezetLanguage: Hungarian
Ez az előadás a teljesség igénye nélkül arra a kérdésre keresi a választ, hogy a posztkommunista átalakulás tanulmányozása milyen hasznosítható tanulságokkal járt a közgazdasági elmélet művelőinek szélesebb köre számára. Megállapítja, hogy – a világ közgazdaságtanában folyó megújulással párhuzamos módon – a módszertani pluralizmus, ezen belül a történeti, a z intézményi és az összehasonlító gazdaságtani közelítés jogaiba történő visszahelyezése és az egyoldalúan csak a matematikai formalizálást előtérbe helyező megoldások visszaszorulása figyelhető meg.
Academic monthly of KOPINT FoundationCategory: recenzióLanguage: Hungarian
Category: cikkLanguage: English
The current paper attempts to provide an empirically based overview of economic developments in Hungary in the period from 2010 to 2013. It highlights one specific angle, that of international embeddedness, and we consciously omit a number of issues – hotly debated domestically – abroad, from constitutional amendments to the way of addressing indebtedness of households in forex (foreign exchange).
Category: recenzióLanguage: Hungarian
Category: cikkLanguage: English
This essay attempts to go beyond presenting the bits and pieces of still ongoing crisis management inthe EU. Instead it attempts at finding the ‘red thread’ behind a series of politically improvised decisions. Our fundamental research question asks whether basic economic lessons learned in the 1970s are still valid. Namely, that a crises emanating from either structural or regulatory weaknesses cannot and should not be remedied by demand management. Our second research question is the following: Can lacking internal commitment and conviction in any member state be replaced or substituted by external pressure or formalized procedures and sanctions? Under those angles we analyzethe project on establishing a fiscal and banking union in the EU, as approved by the Council in December 2012.
Category: cikkLanguage: English
This paper addresses the challenges of Hungarian economic strategy in the post‐2010 period. It analyzes the constraints and options, as well as the reaction and interaction of various players on the international arena, that have shaped outcomes. Beyond the discussion of the 15 months of futile negotiations with the IMF, issues of how Hungary fits, with its unorthodox economic policies, in the changing architecture of the European Union, moving towards ever more federalism in its crisis management.
Category: cikkLanguage: Hungarian
Ez a tanulmány öt pontban vizsgálja meg, hogy a költségvetési és a bankunió azonnali megvalósítására vonatkozó uniós tervezetek mennyiben járulhatnak hozzá a sikeres európai válságkezeléshez, továbbá hogy megvalósításuk milyen föltételrendszert igényel.
Category: recenzióLanguage: Hungarian
Minden tudományszakban megfigyelhetjük, hogy egy-egy összefoglaló munka megjelenése egy korszak egészét jellemezhet. Ilyen kötet volt az első világháború előtt Kautz Gyula, a két háború közt Heller Farkas, vagy a szocialista korszak bomlásának idején Kornai János munkája, A hiány.. A rendszerváltozást követően megújult és egyben a világáramot jellemző módszertani igényességet megjelenítő írások sorában hasonlóképp definitív, korszakhatárt jelent Zalai Ernő munkája. Négy és fél évtized munkásságának összegzésével a szerző felmutat és le is zár egy szakaszt, amiben a számszerűsíthető általános egyensúlyi elméletek, különösen azok statikus változata és nemzetgazdasági alkalmazása jelölték ki a fejlődés irányát – a matematikai, módszertan-igényes irányzatban.
