Downloads
internet dailyCategory: interjúLanguage: Hungarian
A pénzügyi kormányzat a napokban nyújtotta be a jövő évi költségvetés immár harmadik változatát, amely az előző variációkkal szemben alultervezettnek tűnik, fejtette ki véleményét az mfor.hu-nak Csaba László közgazdász. A kiadáscsökkentések (a 13. havi bér eltörlése és a 13. havi nyugdíj maximalizálása) csak kiigazításnak tűnnek, amelyek nem egy strukturális reform részei. A professzor úgy látja, a kisebbségi kormány azzal a problémával küzd, hogy aminek értelme lenne, azt nem csinálhatja, amit meg megtehet, annak viszont sok értelme nincs. Szerinte a tervezett adóintézkedések a kriminalizálás szándékából fakadnak, és nem sok hozadéka van az élenjáró olasz megoldások átvételének.
Category: interjúLanguage: Hungarian
Erősíteni kell a pénzügyi felügyeletet, a mostani válság legfőbb tanulsága ez - erről beszélt az [origo]-nak Csaba László közgazdász professzor és erről tartott előadást Budapesten Lámfalussy Sándor, az Európai Monetáris Intézet korábbi elnöke is. Csaba László egyébként vitatja a friss Nobel-díjas amerikai professzor álláspontját, a magyar közgazdász szerint nem kellett volna megmenteni a Lehman Brothers bankházat, amely a gazdaságtörténet legnagyobb csődjét okozta.
internet dailyCategory: interjúLanguage: Hungarian
Az országnak mindenképp egy szakértői kormány lenne az érdeke, ami egyébként a politikai elitnek is kedvező lenne. Csaba László közgazdász, egyetemi tanár szerint olyan kormányra volna szükség, amelyet az ellenzék legalább tolerál. Az mfor.hu-nak nyilatkozva úgy vélte, ennek valószínűsége kicsi, és marad minden a régiben. A 2009-es költségvetés olyan lesz, mint az idei, és a gazdaság továbbra is csak vergődni fog. A professzor szerint a jelenlegi helyzet nagyban emlékeztet a nyolcvanas évek végére, amikor szinte az egész ország hibernált állapotban volt.
Category: interjúLanguage: Hungarian
Semmiképpen sem szabad áfát csökkenteni - ebben egyetért két neves közgazdász, Kupa Mihály és Csaba László.
Category: cikkLanguage: Hungarian
Ez a tanulmány azt a kérdést vizsgálja, hogy az alapvetően német közgazdák által kiötlött, de mára az Európai Unió egészében elfogadottnak tekinthető szociális piacgazdaság eszméje a gyakorlatban és a globalizáció időszakában is működőképes modell maradt-e. Ennek érdekében negatív és pozitív meghatározásra kerül sor, majd körvonalazzuk azokat a feltételeket, amelyek a modell fenntarthatóságát hosszú távon általában és Magyarországon konkrétan megalapozhatják.
Category: interjúLanguage: Hungarian
Csaba László közgazdász szerint a kisebbségi kormányzás csak stagnálást jelentene a gazdaság számára. Az egyetemi tanár hozzátette: a jelenlegi, rossz mutatókon csakis komoly és drasztikus változtatásokkal lehetne javítani. A szakértő arról is beszélt, hogy jelenleg nincs olyan program, ami hosszú távon meghatározná a gazdasági irányt Magyarországon.
internet dailyCategory: interjúLanguage: Hungarian
A kormányválságtól és a kisebbségi kormányzástól nem kell különösebben tartani, mondta el az mfor.hu-nak adott interjújában Csaba László. A közgazdász professzor szerint még haszna is lehet mindezeknek, hiszen megszűnhet a gazdasági szereplőket leginkább zavaró kormányzati hiperaktivitás.
Category: interjúLanguage: Hungarian
Jelenleg úgy tűnik, az MSZP egyedül folytatja a kormányzást. Sok szó esett már a válság politikai vetületéről, de kevesebb a várható pénzügyi következményekről. Márpedig az ország gazdasági helyzete sürgős intézkedéseket és higgadt, építkező politizálást igényel. A kihívásokról és a lehetséges válaszokról beszélgettünk Csaba László közgazdásszal, egyetemi tanárral.
Category: interjúLanguage: Hungarian
„A zavarosság a cél, mert így jól meg lehet fejni az államot” - nyilatkozta a magyar adórendszerről a STOPnak Csaba László. A CEU egyetemi tanárát a többi között kérdeztük az Új Tulajdonosi Programról is: „A nemzetközi tőzsdei visszaesés idején oktalanság ezt felvetni, tudomásul kellene venni, hogy nem mi fújjuk a passzátszelet, nem tudjuk a nemzetközi tendenciát megváltoztatni.”
internet dailyCategory: interjúLanguage: Hungarian
A magyar gazdaság erősen lelassult a tavalyi évben, és az idén sem várható jelentősebb javulás ezen a téren, mondta el Csaba László az mfor.hu‐nak adott interjújában. A közgazdász szerint jó esetben csak 1,8 százalék lesz a növekedés, ám ha romlanak a nemzetközi feltételek, akkor ennél is lassabb lehet a fejlődés.
Budapest, Magyar NaplóCategory: könyvfejezetLanguage: Hungarian
Category: recenzióLanguage: Hungarian
Wolters Kluwer Hungary Ltd.Category: interjúLanguage: Hungarian
Egyenes pálya az övé. A „közgáz“ külker szakán diplomázott 1976-ban, kutatóintézetekben dolgozott, aztán fokozatosan „átnyergelt“ a tanításra. Jelenleg a CEU, a Közép-európai Egyetem professzora, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Az elmúlt csaknem húsz évben többen, többször is kérték a tanácsát, véleményét a kormányzatok csúcsain – hiszen ha valaki magasabbról néz, messzebbre lát –, ám ebből sok sikerélménye nem származott. Másból azonban bőven: az oktatásból – jelenleg kutatói szabadságon van, így „csak“ a doktoranduszaival foglalkozik –; abból, hogy maga is folyamatosan tanul, és abból is, hogy mindkét gyermekét pályára állította. Igaz, nem a sajátjára...
Category: cikkLanguage: Hungarian
Category: cikkLanguage: Hungarian
Pretoria, South Africa: The Brenthurst FoundationCategory: könyvfejezetLanguage: English
